2012. május 27., vasárnap

Nem bírtam ki, egy újabb hozzászólásom az egy kulcsos SzJA-törvényhez…


Sziasztok!

Azt hiszem, az átlag zsurnaliszta elérte célját: itt vitatkoztok és csépelitek a szalmát!
Sajnos az "egymás szapulása" című játék eddig sem, és ezután sem hoz megoldást a napi problémáinkra, amit a "Kossuth téri Geng" működése okoz immár hosszú évek óta! ('89)
Ne értsetek félre, nem fogom a régit visszasírni, bár voltak jó részei!

Sajnos azt felejti el minden hozzászóló, amikor elkezdi sajnálni a gyárigazgatót, hogy ő egyszer megkapja az alkalmazotti fizetését, utána elteszi a tulajdonrészéből származó bevételét, aminél nem árt tudni, hogy az már nettó!! Sőt aki a vállalkozókat sajnálja, annak elmondanám, megint nem igazán vállalkozásbarát a fidesz, mert a minimálbér, mint fizetési kategória is ezért született '98-ban! Ugyanis addig a vállalkozóknak csak a nyereségük után kellett adózniuk. Most akár nyereséges, akár nem (kezdő vállalkozásról beszélek), fizetnie kell!

És nemcsak adókat, hanem a béreket terhelő minden egyéb járulékokat is.
EZZEL LEHET KINYÍRNI MÁR INDULÁSNÁ EGY KISVÁLLAKOZÁST, AHOL KEZDETBEN MINDEN FILLÉRT VISSZA KELL FORGATNI, HOGY MŰKÖDHESSEN!
OLYAN KÖLTSÉGEKET NYOMNAK RÁ, AMI ELVILSELHETETLEN!
EZÉRT KELLETT EGY INDOK – MINIMÁLBÉR - AMIVEL MEG LEHETETT FEJNI AZT IS, AKI MÉG NEM VOLT „ADÓKÖTELES KORBAN”
.
Most 5 éves moratórium csak a Magyarországra érkező multit illeti meg, hadd hordja csak ki a pénzünket kormányzati támogatással az országból!
Mi pedig együk az általuk idehordott szemetet. "EURÓPA ÉLÉSKAMRÁJA" hányan vagytok, akik még ezt tanultátok történelemből (velem együtt)?
Nem tudom, ki tudja közületek, hogy 'Al Capone' minden idők legnagyobb amerikai gengsztere adócsalás bűntettének gyanújával került börtönbe, ahol később meg is halt!

Sajnos nálunk Alcaponék alkothatnak törvényeket és felügyelik az adóhatóságot is!
Javaslom, ne egymást bántsátok! Véleménykülönbségek mindig voltak, és lesznek is, de ettől még lehetne tolerancia a másik iránt.
Persze lehet van, aki szándékosan nem akar többet látni! Azt a megvásárolt 2/3-ot ki kell fizetni a nagyoknak, de miért nekem????

Gyuri49 nagyon beletalált, mert a matolcsi-féle 47 alig 33, sőt már annyi sem! (16% szja,11% nyadó, 7% eüadó) miről beszélünk???

Semmi nem jár, de adózzunk?? Nincs egészségügy, nincs szakmunkásképzés, nincs nyugdíj! Akkor mire költik el az adóforintjainkat???


ÉÉÉs a magánnyugdíjpénztárak kifosztásáról még nem beszéltünk!
Mutassák már meg - ÉS NE VIRTUÁLISAN, számlákon, mert az lehet, hogy valamelyik kis bürokrata szorgalmi feladata volt, hogy meglegyen, HANEM KP-BEN SZÉPEN KÖTEGELVE – hol van az a pénz? Na jól van felébredtem, nem azért nyúlták le, az csak duma volt, hogy a BIZTOSÍTÓK TOLLASODNAK RAJTA!!
Ez másnak nem tűnt fel, ennyire nem vagyok éles eszű! Vagy igen? Én azért szálltam bele, mert azt mondtam, kezelje egy profi, fizetem a költségeit, de legalább látom az eredményét évről évre! És nem vakítanak olyan számokkal, hogy ’88-tól számítva a bruttó keresetem szorozva valamilyen19-jegyű szám a tizedesvessző után egyenlő a nyugdíjammal, amivel aztán jól kitörölhetem!
22-év alatt meg EZERszerezték az adósságunkat és még mindig van, aki az elmúlt 40(70)-évről beszél!

Csak azt elfelejtik, hogy rólunk úgy beszélt akkor a nyugat, hogy mi vagyunk „A LEGVIDÁMABB BARAKK”!
Abban az időszakban volt egy erős középréteg, aminek jó része sajnos mára elszegényedett.
A kisebbik része talpon tudott maradni, sőt meggazdagodott!

Gyakorlatilag ott tartunk, hogy a köztisztviselők és közalkalmazottak bére harmadára csökkent, és higgyétek el, nem a levegőbe beszélek, voltam közalkalmazott is!

Két- három elbocsátott ember munkáját kell egy embernek elvégeznie, jó esetben az eddigi fizetéséért, hacsak nem csökkentették azt is!
Mert a reform megint azokat érinti, akik a tényleges munkát végezték, nem a túlburjánzott sógor-koma-kedves rokont, akik olyan középvezetői státuszban ücsörögnek ahol a jóisten sem látja, és ciklustól függetlenül biztonságos bebetonozott íróasztalokba kapaszkodnak!!

Sajnos én is munkanélküli lettem. A végén azt mondták a hivatalban, kaphatok önkormányzati segélyt, 22000-et, de minek?!
Drága megboldogult Hofi Géza mondta: Rendszerváltás, dehogy volt, egy ember sem lógott egyik lámpavason sem, pedig van bőven, a Deák-tértől a Hősök-teréig jó néhány!
Már feszül, és egyre jobban, még néhány matolcsi-ötlet, és a nép, az istenadta nép....

Miért is kell még tovább provokálni? Ha elpattan az a húr, hidd el, nem fog a megalázott rendőr (akinek elvettétek a korkedvezményes nyugdíját) odaállni golyófogónak közéd, meg a volt bajtársa közé, mert azt is tudja, az Ő édesanyja is kevesebb nyugdíjat kap amiatt, hogy a hülye beszólások miatt elértéktelenedett forintból már egy tojásos-nokedli is ünnepi ebédnek számít „már csak az ára miatt is".

Tovább is van mondjam még?

2012. május 15., kedd


Kicsit hosszabb volt most a szünet, de ismét van min közösen elgondolkodni!

                                       Egészségbiztosítás, Nyugdíj

Azt hiszem, most már elég sokan szembesültek a szomorú igazsággal, hogy a jelenlegi vezetés egyszer és mindenkorra lehetetlenné akarja tenni az életünket!
Én már ezt elég régen mondom, de a többségnek egyszerűbb volt rám fognia, hogy simán rémeket látok!
            Komolyan mondom a „RÉGEN-t”. mert már pályakezdőként is ezt mondtam, és most így 50-hez közel, sajnos az idő engem igazol!
Ne értsetek félre, nem akarok látnoki babérokra törni!
Egyébként is sarlatánságnak tartom, a művelőit pedig csak a butaság vámszedőinek!
Ezzel együtt hiszem, hogy vannak igazi látnokok, de ők nagyon ritkán, és sosem pénzért mondanak jövendőt
Most persze nem a politikai jövendő mondásról van szó- amihez kishazánkban, akár a focihoz „mindenki ért és egyértelműen tévedhetetlen!”
Persze vannak kiszámítható dolgok!
Azt hiszem abban mindannyian egyetértünk, hogy az Ember, akinek egyéni tartása, jelleme, véleménye van és nehezen kiszámíthatóak a reakciói! Nem a politika eszményi eszköze!
Azt viszont talán kevesebben tudjátok, hogy a tömeg főképp, ha még tanulatlan/buta is abszolút mértékben kiszámítható és pontosan manipulálható! Ha valamilyen stresszhatásnak teszik ki a tömeget teljesen pontosan körülírható a várható reakciója!

Akkor most gondolja végig mindenki, egy anyagilag független, jólétben élő, autonóm nemzet kinek is jó?
Azt hiszem aki most ezt olvassa nagyon is jól tudja!
És most nem azt mondom, hogy a természeti népek öntudatlan boldogságára kell redukálni a létünket, de felelősen tudnánk élni szűkebb környezetünkben, kevesebb szabályozással mert szerintem jelenlegi túlbürokratizált életünkben ezek inkább gátakat, mint segítséget jelentenek!
Szerintem nem ez jellemzi a jóléti államot!

Gondolom van aki még ismeri a szocializmus egyik régi párt viccét, pont ide passzol:
            Indul a muzsik a földjére, de kb. 50-lépésenként megáll végig tapodatja a zsebeit és közben mormolja:- vodkácsku, pravdácsku, párttagkönyv; megy tovább és ez így folytatódik: -vodkácsku, pravdácsku,-párttagkönyv… kiér a földjére húz egy kortyot a vodkából, és a fejéhez kap; a fene egye meg a kapát nem otthon hagytam a nagy igyekezetben?

Sajnos mindig ugyanoda lyukadunk ki, egyszerűen elfogytak a lehetőségeink, persze arra nem árt ha vigyázunk, hogy amíg lehet dönteni kell!

Ha ugyanis nem döntünk időben, akkor a körülmények fognak dönteni helyettünk, ez pedig mindig egy felé mutat!
El kell vállalni amit mondanak, legyen az közmunka, vagy bármi egyéb! De ez már nem a mi döntésünk!
Egyszerűen nem szabad hagyni eddig fajulni a dolgokat!


Igen tudom MLM-mániás vagyok. De az vesse rám az első követ, aki kis pénzből többet tud kihozni!
Korábban már írtam, milyen korlátai vannak számomra és még sokaknak a hagyományos vállalkozásnak! Ez most nem egyszerűen a közgazdasági ismeretek hiányát jelenti!
Komoly vállalkozások indultak el un. Garázs keretek közül! Ez ma egyszerűen kivitelezhetetlen a fentebb leírt túlszabályozottság miatt is!


Azt pedig már talán nem is kell külön kiemelnem, hogy egy jól működő vállalkozáshoz alapból kell egy jó ötlet!
Mi legyen a termék?  Kereskedő legyek, vagy gyártó, esetleg szolgáltató? Milyen célpiacot kívánok vele megszólítani? Hogy tudom a hétköznapi életben nélkülözhetetlenné tenni a termékemet? Ezáltal keresetté, eladhatóvá tenni azt?
Rengeteg egymást követő egymás sarkát taposó kérdés, amit nagyon gyorsan meg kell válaszolni, mert a lét a tét!
 Nagy szavak?
Lehet, egy biztos el kell rajta gondolkodni!
Sok egyéb fórumon már leírtam, hogy mekkora fontosságot tulajdonítok az összefogásnak!
Nagyon komolyan gondolom.

Ezzel újra az mlm-felé terelem a gondolatokat, miért?
Mert igazán ott lehet megoldani azt a fajta összefogást, aminek nagyon komoly jelentőségét látom a továbbiakban!
20-éves mlm-es múltam alatt nagyon sok olyan emberrel találkoztam, aki egyik másik nagy cég „vezetője” volt. Nem kérdés, hogy mit látott meg benne!
Viszont volt közöttük szépszámmal „főnők”is!
Szerintem már vagytok néhányan akik felfigyeltek eme „elöljárói” különbségtételre

Abszolút szándékos részemről ez a kiemelés!
A hálózati munka során egyértelműen aköré a vezető köré csoportosul nagyobb tömeg aki nem a hagyományos vállalati szerveződésben kialakult <semmittevői klikkeket alakítják ki maguk alatt/körül a saját munkájuk kiváltására,>  hanem pont ellenkezőleg addig tanítják és akár helyettük végzik el a munka egyes részeit amíg tökéletes tudást nem halmoznak fel ezek az emberek, és adják tovább a későbbi generációk számára!
Ennek következtében mindig van/lesz a vezetőink között egy olyan, akihez lehet menni kérdezni!
Az ok megint nagyon egyszerű: csak az a tudás ér valamit amit tovább adunk/alkalmazunk!

Minden más csak akadémikus okoskodás! (minden sértő szándék nélkül, akadémiánk vonatkozásában!)

Ez most kicsit hosszabb lett, de még így sem teljes, bár most elsődlegesen a gondolkodásra serkentés volt a célom! Remélem elértem, ha gondoljátok, jelezzetek vissza! Köszi!

És most Aigner Szilárd szavaival búcsúzom: Derűs napot mindenkinek!