2012. november 14., szerda


Szösszeneteim újabb darabja kezd alakot ölteni!
(ez végre nem haragból, hanem segítő szándékból jött létre, mert sajnos az utóbbi időben kicsit az indulataim kerekedtek fölül, más cikkek kapcsán )



Ennek apropója a nemrég kezdődött fűtési szezon.
 Persze most senki ne várjon tőlem világmegváltó ötleteket, inkább a figyelem felkeltés a célom!
 Bár lehet, hogy már másnak is feltűnt, ilyen tájt szezon elején javasolják a fűtési rendszerek ellenőrzését, bár szerintem ezzel kicsit már késésben lehet aki nyárvégén nem tette meg! Én e tekintetben könnyebb helyzetben vagyok, mert két éve kazánt cseréltettünk (júliusban) ennek megfelelően évfordulókor kell a garanciális szervizre is bejelentkezni!

Nagyon fontos ez mindenkinek, de amiért „tollat ragadtam annak az az oka, hogy kedvenc olvasnivalóm az http://www.alternativenergia.hu  is egyre gyakrabban említi a PASSZÍVHÁZAKAT!
Amiben ténylegesen rezsi nélkül élhetünk!
Persze ennek ára van!
Viszont, és itt jön a jó hír elérhető, mert megalakult egy cég aki ennek szenteli tevékenységét és széles körben népszerűsíti és hozzáférhetővé teszi ezeket a lakásokat!

És ezen keresztül megérkeztünk a mindenkori mottóhoz, hogy tegyünk valamit családunkért, magunkért, hogy kicsit jobban élhessünk és ne csak egy távoli délibáb legyen amit leírok!

A fentebb említett AltEnergia újág cikke szerint a meglévő házak takarékosabbá tétele komoly tétel lehet családon ként és ma már inkább a „millás”, mint a több százezres tételek közé tartozik.
Sajnos ma sokan tartanak ott, hogy az év kétharmadában a harmadik harmadra spórólnak, hogy ne a kikapcsolás következzen a „számlanemfizetés” miatt!



folytatása következik…

2012. szeptember 20., csütörtök

Az utóbbi időben kicsit besűrűsödött körülöttem a feszültség,
 de ez még nem ad okot az aggodalomra!

/Megint nem tudtam otthagyni a kommentem, hogy csak az ottani olvasóknak legyen esélyük megismerni a véleményem, amikor valaki egy cikk kapcsán nem csak a kialakult véleményét adja közre, hanem az adott újságot kezdi el bírálni, amit már finoman szólva én sem tartok helyesnek!

Idézem:

"Biztos, hogy jó helyen vagy?
Ha nekem nem tetszik egy újság nem olvasom.

Különben pedig egy újság nem azért készül, hogy mindenkinek a kedvére tegyen.
A legjobb esetben vitaindító/tényközlő szerepe van. Ma már talán könnyebb dolga van a szerkesztőknek mint 20-30-40-éve, de ma sem fenékig tejföl!
Persze nem te nehezíted meg a dolgukat.

Aki ezt teszi sokkal aljasabb módon manipulál!
Hidd el nem túlzok, ha azt mondom, a mai demokráciában főszerkesztőnek lenni   sokkal  veszélyesebb mint annak idején az átkosban volt.
Akkor ha "véletlen rosszat írt" egy újságíró akkor találkozott Kádár Jánossal aki nagyon csendesen,de elég komolyan elbeszélgetett vele! Akkoriban már nem járt érte börtön ha valaki nyíltan mert beszélni. Pontosítok '70-es évek vége '80-as évek eleje! Hogy tudd miről beszélek '81-ben érettségiztem akkor kezdődött januárban a Walessa-féle hajógyári történet!
 
Akkori keletű és a még hatjegyű telefonszámok miatt született az a vicc is, hogy mi a forradalmak telefonszáma... ('56-'68-'81)

De, hogy legyen képed az egészről, adok egy kis nézni valót:



Nagyon tanulságos, másnak is ajánlom!

Tehát, ne felejtsd el, leginkább a média tulajdonosa dönti el, (újsága/TV-je/Rádiója) irányultságát politikai vagy semleges voltát!
Ezért, mielőtt lehúznád gondolkodj el azon miért itt vagy és nem máshol!
Nem tetszik, van egy "x" a jobb felső sarokban (van néhány hely ahol már használtam) tessék rákattintani!
Vannak még ugye a kommentelők; ők is "ilyenek" vagy "olyanok", de EMBEREK!
Sajnos egyik másik un. patinás napilapunkat már minősítették a kommentelői!
-Nem is olvasom túl sűrűn egyiket sem!
Egyik lap sem Szent, nem is az a dolga. Van egy kitűzött célja és célközönsége, őket többnyire el is éri, velük kommunikál. Lehet, hogy nem vagy ennek a lapnak a célközönsége!
Persze itt is van egy-két "véresszájú", de hol nincs! Inkább itt fújja ki a mérgét, minthogy kezdjen egy kocsmában verekedni egy törött üvegnyakkal!?! Nem?

Különben meg próbáltál már újságot írni? Az meg a másik oldal.
Ha elfogadod az ötletem, írj egy blogot, mondjuk "Az Én véleményem" vagy egyéb hangzatos címmel!

Üdv: Foxy 

2012. augusztus 7., kedd


Sajnos megint nem tudtam megállni,hogy ide is ne tegyem ki legutóbbi kommentemet…

Borzasztó érzés, hogy ma hol tart az újságírás!

Különösen, ha végig gondolom, hogy középiskolás koromban barátkoztam az újságírás gondolatával is, mert valaha tényleg szép hivatásnak gondoltam.

A közelmúltban olvastam, hogy egy BKV-busz sofőrje elkísérte a közeli
ABC-be utasát, -egy cukorbeteg kismamát és vett neki édességet és innivalót, hogy folytathassa útját.

Én speciel ilyenkor leszek libabőrös, nem amikor kifolyik a vér az újságból vagy a vámpírfilmből!

Egy olyan dolgozó (a nem egészen 4.000.000-munkavállalóból), akinek sofőr létére egy utas sokkal fontosabb, mint a menetrend!
Higgyétek el még fegyelmit is kockáztatott vele!

Persze ezek azok a sofőrök, akikért az utas is megmozdul!

Aki még emlékszik 1998-ban (1999-ben?) aki ott volt annak úgyis beugrik, -a piros7-es busz beállt a Ferenciek terén a megállóba, felszállás után az ajtók becsukódtak, a sofőr indult volna, de a busz lefulladt. Én kb. a 2. ajtónál ültem, felálltam és szóltam a többi utasnak, -(kb40-en voltunk),hogy lökjük meg, mert meleg a motor, csak annyi kell, hogy egyszer átforduljon a főtengely, és máris mehetünk tovább. 
Mindenkit kértünk szálljon le, akkor is, ha nem tolja, kb 6-8-an toltuk meg, nem egészen 3-métert és beugrott! Nekem azon a télen nem ez volt az első (ercsiben a helyi járatot tologattuk) volt már benne rutinom!
Apróság? Egy kis odafigyelés esetleg összefogás és máris könnyebb!
Csak annyi kell, hogy ne fordítsuk el a fejünket, és nyitott szemmel járjunk!
Sajnos a politikai elit méltó tükrünk, teljesen hiányzik belőlük a szociális érzékenység!

Ezért ennyire feltűnő egy ilyen eset!(Aminek természetesnek, nem pedig különlegesnek kellene lennie!)
http://eljkicsitjobban.blogspot.com

2012. május 27., vasárnap

Nem bírtam ki, egy újabb hozzászólásom az egy kulcsos SzJA-törvényhez…


Sziasztok!

Azt hiszem, az átlag zsurnaliszta elérte célját: itt vitatkoztok és csépelitek a szalmát!
Sajnos az "egymás szapulása" című játék eddig sem, és ezután sem hoz megoldást a napi problémáinkra, amit a "Kossuth téri Geng" működése okoz immár hosszú évek óta! ('89)
Ne értsetek félre, nem fogom a régit visszasírni, bár voltak jó részei!

Sajnos azt felejti el minden hozzászóló, amikor elkezdi sajnálni a gyárigazgatót, hogy ő egyszer megkapja az alkalmazotti fizetését, utána elteszi a tulajdonrészéből származó bevételét, aminél nem árt tudni, hogy az már nettó!! Sőt aki a vállalkozókat sajnálja, annak elmondanám, megint nem igazán vállalkozásbarát a fidesz, mert a minimálbér, mint fizetési kategória is ezért született '98-ban! Ugyanis addig a vállalkozóknak csak a nyereségük után kellett adózniuk. Most akár nyereséges, akár nem (kezdő vállalkozásról beszélek), fizetnie kell!

És nemcsak adókat, hanem a béreket terhelő minden egyéb járulékokat is.
EZZEL LEHET KINYÍRNI MÁR INDULÁSNÁ EGY KISVÁLLAKOZÁST, AHOL KEZDETBEN MINDEN FILLÉRT VISSZA KELL FORGATNI, HOGY MŰKÖDHESSEN!
OLYAN KÖLTSÉGEKET NYOMNAK RÁ, AMI ELVILSELHETETLEN!
EZÉRT KELLETT EGY INDOK – MINIMÁLBÉR - AMIVEL MEG LEHETETT FEJNI AZT IS, AKI MÉG NEM VOLT „ADÓKÖTELES KORBAN”
.
Most 5 éves moratórium csak a Magyarországra érkező multit illeti meg, hadd hordja csak ki a pénzünket kormányzati támogatással az országból!
Mi pedig együk az általuk idehordott szemetet. "EURÓPA ÉLÉSKAMRÁJA" hányan vagytok, akik még ezt tanultátok történelemből (velem együtt)?
Nem tudom, ki tudja közületek, hogy 'Al Capone' minden idők legnagyobb amerikai gengsztere adócsalás bűntettének gyanújával került börtönbe, ahol később meg is halt!

Sajnos nálunk Alcaponék alkothatnak törvényeket és felügyelik az adóhatóságot is!
Javaslom, ne egymást bántsátok! Véleménykülönbségek mindig voltak, és lesznek is, de ettől még lehetne tolerancia a másik iránt.
Persze lehet van, aki szándékosan nem akar többet látni! Azt a megvásárolt 2/3-ot ki kell fizetni a nagyoknak, de miért nekem????

Gyuri49 nagyon beletalált, mert a matolcsi-féle 47 alig 33, sőt már annyi sem! (16% szja,11% nyadó, 7% eüadó) miről beszélünk???

Semmi nem jár, de adózzunk?? Nincs egészségügy, nincs szakmunkásképzés, nincs nyugdíj! Akkor mire költik el az adóforintjainkat???


ÉÉÉs a magánnyugdíjpénztárak kifosztásáról még nem beszéltünk!
Mutassák már meg - ÉS NE VIRTUÁLISAN, számlákon, mert az lehet, hogy valamelyik kis bürokrata szorgalmi feladata volt, hogy meglegyen, HANEM KP-BEN SZÉPEN KÖTEGELVE – hol van az a pénz? Na jól van felébredtem, nem azért nyúlták le, az csak duma volt, hogy a BIZTOSÍTÓK TOLLASODNAK RAJTA!!
Ez másnak nem tűnt fel, ennyire nem vagyok éles eszű! Vagy igen? Én azért szálltam bele, mert azt mondtam, kezelje egy profi, fizetem a költségeit, de legalább látom az eredményét évről évre! És nem vakítanak olyan számokkal, hogy ’88-tól számítva a bruttó keresetem szorozva valamilyen19-jegyű szám a tizedesvessző után egyenlő a nyugdíjammal, amivel aztán jól kitörölhetem!
22-év alatt meg EZERszerezték az adósságunkat és még mindig van, aki az elmúlt 40(70)-évről beszél!

Csak azt elfelejtik, hogy rólunk úgy beszélt akkor a nyugat, hogy mi vagyunk „A LEGVIDÁMABB BARAKK”!
Abban az időszakban volt egy erős középréteg, aminek jó része sajnos mára elszegényedett.
A kisebbik része talpon tudott maradni, sőt meggazdagodott!

Gyakorlatilag ott tartunk, hogy a köztisztviselők és közalkalmazottak bére harmadára csökkent, és higgyétek el, nem a levegőbe beszélek, voltam közalkalmazott is!

Két- három elbocsátott ember munkáját kell egy embernek elvégeznie, jó esetben az eddigi fizetéséért, hacsak nem csökkentették azt is!
Mert a reform megint azokat érinti, akik a tényleges munkát végezték, nem a túlburjánzott sógor-koma-kedves rokont, akik olyan középvezetői státuszban ücsörögnek ahol a jóisten sem látja, és ciklustól függetlenül biztonságos bebetonozott íróasztalokba kapaszkodnak!!

Sajnos én is munkanélküli lettem. A végén azt mondták a hivatalban, kaphatok önkormányzati segélyt, 22000-et, de minek?!
Drága megboldogult Hofi Géza mondta: Rendszerváltás, dehogy volt, egy ember sem lógott egyik lámpavason sem, pedig van bőven, a Deák-tértől a Hősök-teréig jó néhány!
Már feszül, és egyre jobban, még néhány matolcsi-ötlet, és a nép, az istenadta nép....

Miért is kell még tovább provokálni? Ha elpattan az a húr, hidd el, nem fog a megalázott rendőr (akinek elvettétek a korkedvezményes nyugdíját) odaállni golyófogónak közéd, meg a volt bajtársa közé, mert azt is tudja, az Ő édesanyja is kevesebb nyugdíjat kap amiatt, hogy a hülye beszólások miatt elértéktelenedett forintból már egy tojásos-nokedli is ünnepi ebédnek számít „már csak az ára miatt is".

Tovább is van mondjam még?

2012. május 15., kedd


Kicsit hosszabb volt most a szünet, de ismét van min közösen elgondolkodni!

                                       Egészségbiztosítás, Nyugdíj

Azt hiszem, most már elég sokan szembesültek a szomorú igazsággal, hogy a jelenlegi vezetés egyszer és mindenkorra lehetetlenné akarja tenni az életünket!
Én már ezt elég régen mondom, de a többségnek egyszerűbb volt rám fognia, hogy simán rémeket látok!
            Komolyan mondom a „RÉGEN-t”. mert már pályakezdőként is ezt mondtam, és most így 50-hez közel, sajnos az idő engem igazol!
Ne értsetek félre, nem akarok látnoki babérokra törni!
Egyébként is sarlatánságnak tartom, a művelőit pedig csak a butaság vámszedőinek!
Ezzel együtt hiszem, hogy vannak igazi látnokok, de ők nagyon ritkán, és sosem pénzért mondanak jövendőt
Most persze nem a politikai jövendő mondásról van szó- amihez kishazánkban, akár a focihoz „mindenki ért és egyértelműen tévedhetetlen!”
Persze vannak kiszámítható dolgok!
Azt hiszem abban mindannyian egyetértünk, hogy az Ember, akinek egyéni tartása, jelleme, véleménye van és nehezen kiszámíthatóak a reakciói! Nem a politika eszményi eszköze!
Azt viszont talán kevesebben tudjátok, hogy a tömeg főképp, ha még tanulatlan/buta is abszolút mértékben kiszámítható és pontosan manipulálható! Ha valamilyen stresszhatásnak teszik ki a tömeget teljesen pontosan körülírható a várható reakciója!

Akkor most gondolja végig mindenki, egy anyagilag független, jólétben élő, autonóm nemzet kinek is jó?
Azt hiszem aki most ezt olvassa nagyon is jól tudja!
És most nem azt mondom, hogy a természeti népek öntudatlan boldogságára kell redukálni a létünket, de felelősen tudnánk élni szűkebb környezetünkben, kevesebb szabályozással mert szerintem jelenlegi túlbürokratizált életünkben ezek inkább gátakat, mint segítséget jelentenek!
Szerintem nem ez jellemzi a jóléti államot!

Gondolom van aki még ismeri a szocializmus egyik régi párt viccét, pont ide passzol:
            Indul a muzsik a földjére, de kb. 50-lépésenként megáll végig tapodatja a zsebeit és közben mormolja:- vodkácsku, pravdácsku, párttagkönyv; megy tovább és ez így folytatódik: -vodkácsku, pravdácsku,-párttagkönyv… kiér a földjére húz egy kortyot a vodkából, és a fejéhez kap; a fene egye meg a kapát nem otthon hagytam a nagy igyekezetben?

Sajnos mindig ugyanoda lyukadunk ki, egyszerűen elfogytak a lehetőségeink, persze arra nem árt ha vigyázunk, hogy amíg lehet dönteni kell!

Ha ugyanis nem döntünk időben, akkor a körülmények fognak dönteni helyettünk, ez pedig mindig egy felé mutat!
El kell vállalni amit mondanak, legyen az közmunka, vagy bármi egyéb! De ez már nem a mi döntésünk!
Egyszerűen nem szabad hagyni eddig fajulni a dolgokat!


Igen tudom MLM-mániás vagyok. De az vesse rám az első követ, aki kis pénzből többet tud kihozni!
Korábban már írtam, milyen korlátai vannak számomra és még sokaknak a hagyományos vállalkozásnak! Ez most nem egyszerűen a közgazdasági ismeretek hiányát jelenti!
Komoly vállalkozások indultak el un. Garázs keretek közül! Ez ma egyszerűen kivitelezhetetlen a fentebb leírt túlszabályozottság miatt is!


Azt pedig már talán nem is kell külön kiemelnem, hogy egy jól működő vállalkozáshoz alapból kell egy jó ötlet!
Mi legyen a termék?  Kereskedő legyek, vagy gyártó, esetleg szolgáltató? Milyen célpiacot kívánok vele megszólítani? Hogy tudom a hétköznapi életben nélkülözhetetlenné tenni a termékemet? Ezáltal keresetté, eladhatóvá tenni azt?
Rengeteg egymást követő egymás sarkát taposó kérdés, amit nagyon gyorsan meg kell válaszolni, mert a lét a tét!
 Nagy szavak?
Lehet, egy biztos el kell rajta gondolkodni!
Sok egyéb fórumon már leírtam, hogy mekkora fontosságot tulajdonítok az összefogásnak!
Nagyon komolyan gondolom.

Ezzel újra az mlm-felé terelem a gondolatokat, miért?
Mert igazán ott lehet megoldani azt a fajta összefogást, aminek nagyon komoly jelentőségét látom a továbbiakban!
20-éves mlm-es múltam alatt nagyon sok olyan emberrel találkoztam, aki egyik másik nagy cég „vezetője” volt. Nem kérdés, hogy mit látott meg benne!
Viszont volt közöttük szépszámmal „főnők”is!
Szerintem már vagytok néhányan akik felfigyeltek eme „elöljárói” különbségtételre

Abszolút szándékos részemről ez a kiemelés!
A hálózati munka során egyértelműen aköré a vezető köré csoportosul nagyobb tömeg aki nem a hagyományos vállalati szerveződésben kialakult <semmittevői klikkeket alakítják ki maguk alatt/körül a saját munkájuk kiváltására,>  hanem pont ellenkezőleg addig tanítják és akár helyettük végzik el a munka egyes részeit amíg tökéletes tudást nem halmoznak fel ezek az emberek, és adják tovább a későbbi generációk számára!
Ennek következtében mindig van/lesz a vezetőink között egy olyan, akihez lehet menni kérdezni!
Az ok megint nagyon egyszerű: csak az a tudás ér valamit amit tovább adunk/alkalmazunk!

Minden más csak akadémikus okoskodás! (minden sértő szándék nélkül, akadémiánk vonatkozásában!)

Ez most kicsit hosszabb lett, de még így sem teljes, bár most elsődlegesen a gondolkodásra serkentés volt a célom! Remélem elértem, ha gondoljátok, jelezzetek vissza! Köszi!

És most Aigner Szilárd szavaival búcsúzom: Derűs napot mindenkinek! 

2012. április 30., hétfő


 10.
Szösszeneteim folytatódnak,ám rendhagyó módon egy kommentemet láthatjátok!
                        Feladat aki felismeri hol látta, kérem jelezze

Sokan írjátok/írtátok, hogy drága az oktatás!

Ebben maximálisan igazat is adok mindnyájatoknak, ám van egy bökkenő is a dologban!
Nevezetesen az, hogy sokszor abszolút feleslegesen tanul valaki, mert nem használható tudásra tesz szert!
Most nem azt akarom bántani aki, óvodás korától kezdve kitart az Elméleti Fizikai doktorátus megszerzése mellett, mert valószínűleg nincs túl nagy konkurenciája elhelyezkedéskor!

De ötvennyolc-ezredik közgazdásznak/jogásznak nem biztos, hogy szerencsés lenni!

Nekem pillanatnyilag négy hagyományos szakmám van!
        1.) Konzerv-hűtőipari termékgyártó,
2.) élelmiszer-analitikus,
3.) élelmiszergépész,
4.) szakács,
 na most jutott eszembe, nem számoltam a postánál szerzett képesítésem, ami
5.) I. kategóriás pénztárkezelő!
Ennyit a hagyományos szakmákról! És most az ettől eltérő:
6.) MLM hálózat építő, ami sokaknak "sikítófrászt okoz" de ennek ellenére egyre inkább kezd kristályos külsőt felölteni!

Nagyon komoly a külföldi és egyre jobb lesz a hazai megítélése ennek az iparágnak!
Aki most kezdene fújjolni annak, kis gondolatébresztő!

Annak idején a Kékfényben az építőipari visszaélések első fokozata a "kontárok voltak"! Ez minden iparágban megvan.

A magyarországi MLM történelemben is előfordult már néhány belőlük az elmúlt húsz-egynéhány év során! Ám törvény keze ezeket is eléri!
De sokkal kevesebbet hallani a jól dolgozókról, mert őket csak szakmai berkekben ismerik, de hál' istennek ott viszont jól!

Visszatérve a tanulásra, itt fokozottan érvényes, hogy folyamatosan tanulni kell! Mert a hálózatépítés egyik legfőbb ismérve, hogy képesítés nélkül is el lehet kezdeni!
Ami nem azt jelenti, hogy soha nem is kell képezni magunkat. Én most azért kezdtem, bele egy újba, mert az elmúlt 20-évben elég sokat tanultam ahhoz, hogy ezt a tudást veszni, hagyjam anélkül, hogy valaha is kihasználtam volna!

Nem vagyok hittérítő, csak próbálom a realitásokat sorba venni!
Munkanélküliként mik az esélyeim: 50-éves vagyok, szakács, nincs komoly nyelvtudásom, külföld kilőve, itthon inkább a szakma fiatalját keresik, de „gyakorlata az legyen”!
Aztán besokalltam a ki nem fizetett „próbanapokkal” is…

                                   Folytatása következik…

2012. április 17., kedd

Van-e még esélyed a nyugdíjra!


Ez most egy kis intermezzo a szösszeneteim között! (8.)

Az Én olvasatomban csak az a megdöbbentő, hogy senki nem tett eddig semmit, csak az eddigi kényelmes/nek látszó módszert követte!
Valamennyit hajlandóak vagyunk áldozni a fizetésünkből erre a célra! Régen még az '50-es-'60-as években az arányát is mi választhattuk meg [OTI]
Később egyre inkább az lett a trend, hogy hogyan lehetne minél nagyobb a lenyúlás úgy, hogy a dolgozó választhatott pl. az utolsó éveiben megkeresett pénze hány százaléka legyen nyugdíjalap akkor még az utolsó 5-év átlagából számolták ki a legerősebb 3-év alapján!
Most az egész aktív életpálya-bevételből számított és visszaosztott nyugdíjból kellene megélni!
Olyan bonyolultan, hogy ha lehet, még az se értse aki csinálta!
Ezek után, mikor már látszott, hogy a két nagy demográfiai hullám el is söpörheti a nyugdíjrendszert; már mint a felosztó-kirovó rendszerűt-,elkezdtek más alternatívák után nézni!
A párhuzamosan apró lépésekkel felépíthető, saját megtakarításon alapuló un. Magánnyugdíj-számla vezetésével saját részre eltett pénzből kiegészített, és örökölhető nyugdíjat!
Ezt tavaly előtt nagybecsű OV elvtárs/Úr? egy tollvonással elvette! Ami azért is nonszensz, mert ahogy Ausztriában; a mi ingatlan piacunkon is fontos szereplő lehetne sok nyugdíjpénztár! Ott a bérlakások nagyhányadát ők üzemeltetik, annak jó gazdái és mint ilyenek komoly bevételt-hozamokat termelnek így a pénztártagok befektetéseivel is jól sáfárkodnak!
arról már nem is szólva, hogy megfizethető és jó minőségű az ottani bérlakás állomány!
Egyszóval,-OV, megint egy jól "meggondolt" döntésével egyszerre két komoly költségvetési szereplőt lefejezett: az építőipart és az abba befektető nyugdíjpénztárakat!
Az ebből származó gigantikus költségvetési-hiányt pedig rajtunk szándékozik bevasalni!
Akin lehet! Pl.engem még külön büntet nem elég, hogy munkanélküli lettem még a 48.360,-Ft segélyemből külön levonják a 16%-szja-t meg 11% nyugdíjjárulékot(?) igy 35.303,-Ft-ot kapok kézhez! Kérdem én miért kevés a nettó 47000,-Ft? Ha nem is elég valahogy annak még is jobban örülnék!
Ez azt hiszem elég ok amiért, elkezdtem a saját utamat járni, nem pedig síránkozni és a rendszert szidni! (ami persze sokkal kényelmesebb)(ja és nem vagyok megélhetési-bűnöző sem!)
       

2012. április 3., kedd


Sziasztok!

Következik a mára rendeltetett "szentevagélium"  a'la Én (7.)

Az igazsághoz tartozik, hogy nagyon nehéz úgy írni, hogy közben a napi elvárásoknak is megfeleljen az ember! Persze ez benne volt a pakliban, hogy nem lesz egyszerű!
 Na lépjünk tovább, nem haladunk, ha csak magyarázkodom!

Mai napi „szentevangéliumunkban” a hálózatról és annak épüléséről írok néhány szót.
 A „Gazdag papa szegény papa” című könyvről beszéltem Kiosaki kapcsán, ezt különösen, egy a könyvben megfogalmazott gondolata teszi szükségessé:
- „A gazdagok vagy hálózatokat készítenek, vagy hálózatokhoz csatlakoznak”
Hogy meg világítsam; -A gazdagsághoz pillanatnyilag nem sok közöm van-, alapvetően a tisztességes megélhetés viszont már inkább létkérdés amit ma luxusnak állítanak be néhányan! Ezt most nem részletezném ki és miért teszi! (többségében úgyis tudjátok!)
 Egyszerűen arról van szó, hogy tudomásul kell vennetek két dolog közül választhattok (hiába nem akarom sarkítani nem tudom ennél finomabban megfogalmazni)

Beálltok a sorba és folyamatosan rettegtek,hogy munkanélkülivé váltok (ez szinte mindenkinek borítékolva van) vagy kezdtek valamit magatokkal és kiléptek a taposómalomból!
Mindkettő jó, mert a saját döntésetek eredménye!
Ám nem győzöm elégszer kihangsúlyozni, ha az alkalmazotti lét mellett döntöttél ne fújjold a másképpen vélekedőket nem az ő hibájuk ami veled történik! Senkit nem kötöttek oda még egyetlen döntésükhöz sem, hogy csak ezt csinálhatod életed végéig! Gondol át többször is jó-e neked így!
Akár minden év Szilveszterén! (fogadkozni nem kell; ismerjük a „fogadkozás megmaradásának” törvényét mindannyian)

Tehát, ha lehetőséged engedi légy vállalkozó, a szó hagyományos értelmében!
Természetesen legyen egy jó ötleted, ami ott és akkor működni fog!
Tervezz jó öt-tíz évre, csinálj piackutatást, tervezd meg a folyamatos fejlődést/fejlesztést, nézd meg mikorra érheted el, hogy felelősen vállalhatod-e egy vagy több alkalmazott felvételét (akinek/akiknek innentől a családjáért is felelősséggel tartozol!)
 Mert ha még emlékszel mit mondott a kisherceg a rókának!
„ Ha egyszer megszelidítettél engem felelős vagy értem!”
Ez az egyik alternetíva!
Tudom, hogy tudod mi következik- én megmondtam! De nem, ez tényleg használható alternatíva!
Bár nem mindenki tudja kihasználni!
A hagyományos vállalkozásnál szándékosan nem írtam még közelítő számításból származó összegeket sem
És ennek csak azaz oka, hogy területi elhelyezkedések miatt nagyon komoly szóródással is kellene számolni

A másik és egyben a könnyebbnek tűnő alternatíva a hálózat!

Miért írom le a feltételes módot ebben az esetben?
Azért mert vannak láthatóan könnyebb részei ennek a fajta vállalkozásnak!
-,Relatíve kis tőkével elindítható!
-,Nem kell mindenesetben vállalkozásnak (regisztrált vállalkozásnak lennie)
-,Többnyire nem igényel szaktudást, vagy egyszerűen menetközben elsajátítható
-,Általában valamilyen termék, vagy szolgáltatás zárt rendszerű forgalmazása, de újabban befektetési lehetőségek is elérhetők  hálózati marketing keretében!

Ezzel már majdnem el is kezdtem jövő heti kis szösszenetem, de annyit még elárulok a folytatás az elindulásról illetve, hogy mi alapján válasszunk magunknak hálózatot, hogy valóban sikereket és ne újabb stresszeket gyűjtsünk be!                         Folyt. Köv.

2012. március 29., csütörtök


Sziasztok! 
Újra itt a következő szösszenet a monológomból! (6) most nem felejtem el hányadik! (Most vettem észre, hogy az 5.-nél elszámoztam)

Legutóbbi írásomban említettem Robert T. Kiosakit aki alapvetően változtatta meg a szemléletemet!
Tulajdonképpen nekem is volt olyan természetű üzleti kezdeményezésem mint neki!
Kettőnk között viszont két nagy különbség volt, neki volt egy támogatója míg nekem nem.
A másik sokkal nagyobb különbség, én már 20-éves is elmúltam; ő még 10-sem volt mikor első üzleti vállalkozásába belekezdett!
Nem akarom sem az Ő érdemeit kisebbíteni, sem az én gondjaimat felnagyítani a lényeg szempontjából úgy is mindegy!
A legfontosabb az a felismerés volt számomra /ezért vagyok most itt/, hogy én hibázom szinte folyamatosan, és nem elégséges a toborzás, vagy annak a színvonala, hagy kívánni valót maga után!
A szponzorálás nagyon komoly munka (különösen a hagyományos mlm-ekben)
Azon túl, hogy felelős vagy a közvetlen csatlakoztatott un. Direktjeidért, még meg is kell tanítani nekik a hatékony másolás/másolódás alapvető szabályait!

Itt lép színre Robert T. Kiosaki illetve még nagyon sok jó szakmabeli szerző és a könyveik
Amiből néhány mára már klasszikusnak számít!

Mára ennyi a kis szösszenetem……folyt. köv.

2012. március 22., csütörtök


Meg is érkeztünk a mai napi "szentevangéliumunkhoz" 

Mi okozta a hálózati munkámban a sikertelenséget?

Szerintem alapfokon a tudatlanságom! Kezdetben mindent úgy csináltam ahogy a "nagyok" ajánlották!
Illetve most így mondom,de ez így nem igaz mert alapvető dolgok hiányoztak! Nem volt telefon! (:-))) Kicsit ez ma már nevetséges.

Na akkor én vettem egy 120-egységes telefon kártyát és elkezdtem a szponzorom útmutatásával meghívni az embereket! 
Igaz neki már akkor is volt mobilja, de mekkora! Uram isten erről külön tanulmányt lehetne írni!
Még a méret hagyján, de a percdíjak a mai benzinárakkal vetekedtek!!:DDD Nyilván vannak akik még emlékeznek rá így kezdődött a mobiltelefónia:06/60.......és ennek már 22-éve!

Tehát kissé költségesen, megtanultam a "meghívás technikáját" ugye el lehet képzelni, - állok a Déli-pu Metró-kijáratával majdnem szemben a presszó-bejáratánál 4-nyilvános telefon, és mondom az igét! Rád gondoltam, mert egy fantasztikusan új, forradalmian jó üzleti lehetőséggel találkoztam, veled meg szeretnék találkozni ez ügyben! A telefonon kattogtak az egységek, nekem meg az agyam, hogy lesz ebből pénz! Persze a legalapvetőbb problémák, mindig jöttek ahogy kell! Nem ismertem ilyeneket, hogy kifogáskezelés, eladás, stb. 
Így engem rögtön az elején mindig letaglózott a kezdeti sikertelenség! 
Nem adtam fel még így sem! 
Talán már a harmadik vagy a negyedik hálózatomnál járhattam, amikor az aktuális segítőm/szponzorom elkezdett a szakmáról beszélni, mármint, hogy külföldön a hálózatos értékesítés már elérte azt a szintet amikor már szakmaszerűen művelték és elkezdett nekem könyveket ajánlani!
Itt került a képbe Robert T. Kiosaki 
Aki olvasta a "Gazdag papa szegény papa" című könyvét nem hiszem hogy nem változott semmit a világnézete!
Onnantól tényleg azt éreztem, bármit elérhetek, csak meg kell adnom az "árát"!
Időben, pénzben, tanulásban...
Jövő héten innen folytatom!

2012. március 17., szombat


Sziasztok! Újra itt a folytatás....már,ha valaki rendszeresen elolvassa?!..

Összefoglalva:
Nem egészen hét év alatt eljutottam arra a meggyőződésre, hogy 
  /és aki emlékszik ekkor mentek legjobban a hagyományos vállalkozások!/
a legjobb és legkevésbé sérülékeny üzleti vállalkozás forma a multi-level-marketing! 
Azt azonban el kell mondanom, hogy a "Network 21" módszer egyszerűen viszketést okozott! Miért?
Mint korábban említettem van egy saját életfilozófiám! Le írhatjuk azzal a régi német mondással ami így hangzik: "Leben und leben lasten! Élni és élni hagyni!
Tudom sokan ismerik és itt jöhet a kérdés, hogy függ ez össze a hálózatos értékesítéssel? 
Aki közelebbről is megismerte nagyon jól tudja mekkora teljesítmény kényszer feszül az N21-ben! A későbbi un. kényszerített mátrixokkal szemben! Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy itt nem kell dolgozni! Hanem sokkal kiegyensúlyozottabban, kevesebb stresszel lehet eljutni a vágyott jövedelem szinthez! 
És most elnézést kell kérnem, mert megint előre szaladtam az időben! Úgy másfél évet! Akkor került ugyanis az országba a mai mlm-paletta egyik meghatározó cége
Nevet írhatnék ugyan, de nem teszem így is ráfog jönni nagyon sok ember, mert a mai magyar táplálék kiegészítő-piac legnagyobbja, és októberben lesz 15-éve, hogy színre lépett! Egy szóval ez is az a fajta mlm-cég volt amelynél kézzel épült még a rendszer! Az pedig lehetőséget nyújtott a kisebb-nagyobb stikliknek! Gyakorlatilag embereket lehetett rakosgatni ide-oda! Már ezeknél az alap rendszereknél kezdett zavarni, hogy a termékekből nagyon komoly mennyiséget kellett megvásárolni ahhoz, hogy egyáltalán jutalék jogosultságot szerezzen az ember! 
Arról nem beszélve,hogy kifejezetten az értékesítésre voltak kihegyezve nem elsősorban a hálózat felépítésére!
A másik szívfájdalmam az volt, hogy nagyon agilis emberem után semmiféle jutalékot nem kaphattam a marketingterv "okosságai" miatt! Az Ő gyorsaságára hálózati múltjára jellemző, hogy a csatlakozását követő 4.-hónapban már kb.2,5MFt forgalmat generált!!
Ekkor még főállású biztosítási ügynök voltam hálózat építéssel csak másodállásban foglalkoztam!
Ebből azért nem lehetett jutalékom, mert mint biztosítás-közvetítő nem voltam "áfakörös"!
Innentől kezdve nagy ívben elkerültem azokat a hálózatokat akik vállalkozáshoz kötötték a jutalék kifizetését!! 
Ugyanis két év alatt elég komoly járuléktartozást sikerült felhalmoznom!
Motívációban nem szenvedtem hiányt! 
Akkor mégis miért nem voltam sikeres?
Erre majd jövőhéten válaszolok.....

2012. március 13., kedd


Ahogy múlt héten ígértem.. és ez már a harmadik rész....

Erről most szép emlékű Kiss Manyi művésznő egyik filmbéli mondata jut eszembe: 
"Istenkém, hogy múlik az idő!"
Tehát ott tartottam, hogy az mlm mint forradalmi kereskedelmi rendszer megérkezett Magyarországra is! Ezzel igazán akkoriban nem nagyon tudtam mit kezdeni. Jó munkáim voltak jól is kerestem és főként, miután otthon laktam nem éreztem késztetést, hogy különösebben változtassak az életvitelemen. El voltam mint a kagyló a langyos vízben!
Következő érdekesebb momentum az volt amikor először mentem külföldre dolgozni. '93-ban Helsinkiben dolgoztam egy kint élő magyarnál. Nem tudom másnak is van e ebben a témában tapasztalata? Én ekkor döbbentem rá, hogy a kapitalizmus nem fenékig tejfel! Magyarán akinek hatalmában áll az bizony kőkeményen kihasznál! Az pedig, hogy honfitársak vagyunk vajmi keveset számít!
Azt, hogy a fiának az unokatestvére gyerekkori barátom már csak zárójelben jegyzem meg! Azóta tudom külföldön csak oda valósinál szabad dolgozni, mindenféle bevándorlót nagy ívben el kell kerülni!! '94-ben dolgoztam Németországban alkalmi kertrendező és házkarbantartóként heti 1000Dm nem volt rossz pénz. Ez lenne az ellen példa mert itt még a megértés is nehézségekbe ütközött! Ennek ellenére nagyon kedvesek voltak hozzánk, és a szállást-ellátást pl.grátisz kaptuk. Az ezer márkán felül!
A harmadik nagy ugrásom az mlm-irányába az volt amikor meghalt az édesapám!
Néhány hónappal később a NN magyarországi Biztosítónál kezdtem dolgozni! Ma ING Biztosító! Ott ismerkedtem meg a Direkt marketinggel,mint kereskedelmi formával! 
Valójában kicsit előre szaladtam az időben, mert '96-ban, akkori barátnőmmel együtt beléptünk a nagy előd az Amway üzletébe. Túl nagy eredményekkel nem dicsekedhettem, viszont rendszeresen eljártam a heti rendezvényekre. Ez volt az előzménye annak, hogy másfél év múlva az NN-nél kötöttem ki! Nem mondhatnám, hogy sztár üzletkötő lettem volna, igazán az tartott majdnem három évig a csapatban, hogy tanulni akartam! Hiszem, hogy az üzletkötés legnehezebb formája az életbiztosítás-közvetítés! Gyakorlatilag egy kötelezvényt adsz a vásárlódnak valamikori felhasználásra! Nem egy kimondottan kézzel fogható termék! Ezzel szemben a cégek többsége jól eladható terméket forgalmaz hálózati marketingben/mlm! 
Mára ennyit! Folytatás a jövőhéten...

2012. március 8., csütörtök


Gondolom van aki már várja a folytatást...



Nem is akarom tovább váratni.Talán nem is illendő!
Ott tartottam, hogy '89-re világossá vált előttem, valamit tennem kell a későbbi nyugdíjam megteremtése érdekében. Sajnos elképzelésem elég kevés volt, ahhoz pedig, hogy jobban belemélyedjek a kérdésbe még nagyon fiatal voltam!

Természetesen ötletek jöttek-mentek, mert fantáziában nincs hiány!
Aztán jött a "RENDSZERVÁLTÁS"! Ugye sokaknak ismerős! Kicsit lassan halad, mert még ma sem történt meg! Szerintem! 
Vagy igen; csak a régit leváltotta egy még régebbi /tudjátok amiért a márciusi ifjak is küzdöttek, hogy legyen vége../ 
Na de félre a politikával mert ebből nem élünk meg (becsületesen)! 

JÖTT AZ ELSŐ MLM!

Csak még nem tudtuk mi az! A 'SAFEINVEST' aki emlékszik az -Osztrák biztosító, jó kis megtakarítással kombinált életbiztosítással és olyan jövedelemmel amiről átlagember ként nem is álmodhattunk akkoriban! 
Tulajdonképpen ekkor ismertem meg a PIRAMIS-rendszert! Ez első pillanatban nagyon szimpatikus volt,de ahogy az lenni szokott jött a mindentudó szomszéd! Aki ráadásul a nagybátyám volt és elmondta, hogy ez a világ legnagyobb átverése!


Később én röhögtem a legjobbat mikor megtudtam párévvel később, hogy a legjobb barátja mennyit keres ezzel az üzlettel másod állásban!! Őt pedig azért nem hívta, mert ösztönösen szelektált, pedig abban az időben válogatás nélkül hívattak meg velünk mindenkit! Talán ebből már van aki ráismert a piac következő fontos szereplőjére, akivel '92 nyarán ismerkedtem meg ez volt az "AMWAY" mint később megtudtam az egész iparág alapító cége!


Mára ennyi, ígérem jövőhéten jön a folytatás...

2012. március 7., szerda

A kezdetek...


Érdekes, már pályakezdőként /1981/ sőt még középiskolában /1977-1981/ foglalkoztatni kezdett a gondolat hogyan lehetne megoldani, hogy "HA EGYSZER NYUGDÍJBA MEGYEK" aktívan élhessek a napi megélhetés nyomasztó gondjai nélkül!

/Aktivitáson nem az aktívan TV-sorozatra meredő nyugdíjast értem/
Nagyon szeretek pl: barkácsolni, -imádom a fa munkákat, kertészkedést, természetjárást, kirándulást stb.

1989-ben Támadt egy "jó ötletem", hogy a szezonban, Áprilistól-Szeptemberig két helyen dolgozom. A gondolatot tett követte. A főállásomban reggel 7-től délután 3-ig dolgoztam, a másodállásomban du. 5-től-zárásig (22.00-24.00)

Eleinte nem mondom nagyon élveztem,de a harmadik hónap végére kicsit kezdtem elfáradni!
Heti hét napot dolgoztam,de volt egy szabad délutánom!!
- Persze vendéglátásról beszélek (annak aki eddig még nem találta volna ki)

Tehát esetemben ez a huszonhárom évvel ezelőtti nyár döntötte el, hogy másfelé kell keresgélni!
A vállalkozás azért nem jöhetett szóba, mert alapból két dolog hiányzott 
1.) A TŐKE
2.) A gondolattól is viszolyogtam, hogy vállalkozóként még többet dolgozzak ugyanannyi pénzért, mint alkalmazott ( akkor még nem ismertem Robert T. Kiosakit)

Folytatása következik...